Zsolnay Vilmos festõmûvésznek készült, de végül átvette fivére pécsi kerámiaüzemét, majd apja Fõ téri üzletét, amelyet rövidesen többemeletes áruházzá fejlesztett.

A családi manufaktúrát 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságon: "Elsõ Pécsi Czement Chamotte és Tûzbiztos Agyagáruk Gyára" néven. A terrakották és a használati cikkek mellett leginkább dísztárgyak készítését ambicionálta. Geológiai, kerámia-technológiai ismereteket szerzett, új alapanyagok, mázféleségek után kutatott.

1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a mûvészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítõ motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentõsebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a "pyrogránit". A Zsolnay kerámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparmûvészeti Múzeumon.

A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényû máztechnika, az "eozin" teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza elõállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta elõször, 1893-ban.) Az elsõ rubin színben pompázó edényrõl Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztetett. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényû lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprõ sikert arattak, s Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszió, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg. A század egyik legnagyobb iparosa váratlanul elhunyt 1900-ban. Halála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat. A két világháború közötti években Zsolnay két lánya remekmûveket tervezett.

Az 1948-ban államosított üzembõl Pécsi Porcelángyár lett. Ettõl kezdve fõként porcelánszigetelõ anyagokat gyártottak, s csak az ötvenes évektõl készítettek újból dísztárgyakat. A hatvanas évek végén a Finomkerámiai Mûvek egyik egységeként tartották számon.

Az 1991-ben rt-vé alakult cég részvényeinek közel hat százaléka önkormányzati kézbe jutott, míg a többi állami tulajdonban maradt. A helyzet csak 1995-ben változott, akkor 23,4 százalékot magánszemélyek, 20-at a dolgozók vettek meg, ám a többségi csomag, 51 százalék az államnál maradt, a Magyar Fejlesztési és Befektetési Bank kezelésében. Ez utóbbinak, illetve két leányvállalatának a részesedése - többszöri tõkeemelés után - 1998-ra 90 százalék fölé emelkedett, majd 1999-ben három részre darabolták a céget: létrejött a Zsolnay Porcelángyár Rt., a Zsolnay Manufaktúra Rt. és a Zsolnay Örökség Kht.