A hatvanas évek magyar háztartásainak valóságos luxustárgyai voltak a Lehel hûtõszekrények, amelyek egyúttal a szocialista ipar büszkeségének számítottak.

A Lehel elõdjeként emlegetett Fémnyomó- és Lemezárugyár budapesti és székesfehérvári üzemeiben betanított munkásokkal - 1953-ban 264 fõvel - elsõsorban kisebb-nagyobb "közszükségleti cikkeket" (edényeket, tálcákat, olajos hordókat) gyártottak, amelyek egy része a KGST-forgalom keretében exportra is került. Több évi fejlesztés gyümölcse volt a Heller-Forgó-féle légkondenzációs hûtõberendezés hûtõeleme, amely elnyerte az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját, s ennek sikerére alapozva láttak hozzá a hazai hûtõgépgyártáshoz.

Nem teljesen hagyományok nélkül, a harmincas évek közepén ugyanis a csepeli Weiss Manfréd Mûvekben - svéd licenc alapján - már gyártottak abszorpciós rendszerû hûtõszekrényeket, s bár a háború után több hazai gyár is próbálkozott, a kísérleti szakasznál egyik sem jutott tovább. A Fémnyomó és Lemezárugyár 1952-ben átadott jászberényi üzemében azonban 1958-ban megindulhatott a sorozatgyártás, s két év alatt 8 ezer - Mofém villanymotorral és kompresszorral szerelt - Super 100 típusú hûtõgép készült el.

Az elsõ Lehel névre hallgató készülék - rajta a Lehel vezérnek tulajdonított, s a jászberényi múzeumban õrzött kürtöt szimbolizáló emblémával -, a 100 literes Lehel 100-as 1960-ban hagyta el a gyárat, s a termék rövid idõ alatt igen népszerûvé és keresetté vált. A jászberényi üzemben akkoriban ipari hûtõelemeket, hordókat, edényeket, autószifont, ételhordót, illetve különféle mosógépalkatrészeket is gyártottak.

1963-ban Hûtõgépgyár néven új vállalatot alapítottak Jászberényben, ennek része lett a Fémnyomó- és Lemezárugyár, illetve a Budapesti Hûtõgépgyár. A fejlesztések eredményeként 1965-ben már kétpercenként készült el egy (16990, 150, 175, 200 illetve 230 literes) hûtõszekrény, s gyártottak boltok számára is hûtõ- és fagyasztópultokat, ivóvízhûtõket, hõcserélõket.

1970-ben ünnepélyes keretek között adták át az egymilliomodik háztartási hûtõszekrényt, s abban az évben már közel 280 ezer készüléket gyártottak. Az 1970-es évek elején a kínálat - licenc alapján készült - kereskedelmi hûtõpultrendszerekkel, klímatechnikai berendezésekkel, s az idõközben felépített jászboldogházi üzemben gyártott alumíniumradiátorokkal bõvült. A nyolcvanas években nyolc telephelyen mûködõ vállalat létszáma meghaladta a 3 ezer fõt.

Az 1991-es privatizáció során a svéd AB Electrolux megvette a korábban kft-vé alakított Lehel Hûtõgépgyárat, melynek termelése a kilencvenes évek végére meghaladta az évi egymilliós szériát. 1998 augusztusában - az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai tûzeseteként - leégett az üzemcsarnok és a raktár, de a gyártás hamar újraindult. A termékek éveken át Zanussi-Lehel néven kerültek forgalomba (az Electrolux korábban az olasz céget is felvásárolta), ám 1999-ben az anyacég döntése alapján a Lehel név végleg lekerült a készülékekrõl, s ma már kizárólag Zanussi feliratú gépek készülnek a jászsági üzemekben.