A szegedi Kotányi János 14 évesen, 1872-ben gyalogszerrel ment Bécsbe, hogy ott kereskedelmi ismereteket szerezzen. Visszatérte után 22 éves korában már saját fûszerüzletét vezette, késõbb inkább nagybani kereskedéssel foglalkozott, de fõ árucikke szinte mindig a szegedi paprika volt.
1881-ben Szegeden paprikamalmot is létesített, egyúttal üzletet
nyitott. Õrleményét "Kotányi János féle rózsa paprikaként" hozta
forgalomba, az Eiffel-tornyot ábrázoló védjegyét 1892-ben jegyeztette
be Bécsben.
A
budapesti cégek sorában a Kotányi János Paprikamalom 1896-ban jelent
meg mint "magyarhoni termelvényi különlegességek, paprika és hasonló
árukkal kereskedõ" vállalat. A Milleniumi Kiállításon csodájára jártak
az általa bemutatott villamos üzemelésû paprikamalomnak, nem sokkal
késõbb pedig paprikaáruházat nyitott a fõvárosi Teréz körúton. Sokat
adott a reklámra, az élclapokban "szenzáció" hirdetések egész sorozatát
tette közzé, népszerû paprikás szakácskönyvecskéje pedig számos kiadást
megért.
Az 1900-as években paprikamalmot rendezett be Bécsben is
- fõként a városban élõ magyarok és az ott állomásozó magyar ezredek
voltak a vevõi -, ahol szegedi molnárokat alkalmazott, s Szegedrõl
szállított paprikát õrölt. A rózsapaprika hírét országos és
világkiállítások, valamint a század elsõ évtizedeiben Ausztriában,
Cseh- és Morvaországban, Németországban, az Egyesült Államokban
létesített lerakatok növelték. Kotányi egy ügyes magyar háziasszonyt
csak azért utaztatott körbe a világon, hogy minden jelentõsebb
fõvárosban megtanítsa a vendéglõsöket a paprikával való fõzés
tudományára.
A szegedi Kotányi paprikakereskedés az 1900-as évek
közepétõl a belvárosi Kárász utcában mûködött. 1923-ban közkereseti
társasággá alakult, s ifj. Kotányi Jánost jegyezték be társnak. A
második világháborúig sikeres cég az államosítás után 1953-ban jogutód
nélkül megszûnt. A bécsi lerakatból alakult Johan Kotányi GmbH
fûszerforgalmazó viszont a háború utáni évtizedekben térségbeli
óriáscéggé nõtt, 1992-ben Magyarországon is leányvállalatot alapított
Kotányi Hungária Kft. néven fûszerek és fûszerkeverékek forgalmazására,
s termékeit Kotányi márkanéven hozza forgalomba.







