A készletek kialakulása az üzleti folya­matok természetes velejárója. Nem le­het mindent mindig pontosan ott és akkor elõállítani, amikor szükség van rá, így a termelési-szolgáltatási folya­matokban szükségszerûen szakadási pontok keletkeznek. Ezek áthidalását szolgálják a készletek.

A készlettartás egyik oka a fizikai szükségszerûség. Egy termelési folya­matban egy-egy mûvelet hosszabb idõt vehet igénybe, például a terméket érlelni vagy pihentetni kell, a termék elõállítása, mozgatása, szállítása idõt vesz igénybe. A kereslet és a kínálat összehangolása:, ezen belül a szezonalitás is szükségessé teszi a készletezést. Készlettartásra ösztönöz a bizonyta­lanság elleni védekezés is: a gyors után­pótlás biztosítása, illetve a kereslet vál­tozásaihoz való reagálóképesség. Spe­kulációs motívumok is szerepet kaphat­nak: a szereplõk az esetleges késõbbi árváltozásokat elõnyükre fordíthatják.

Ugyanakkor a készletekben „áll a pénz". A készlettartási költségekhez so­rolhatók a finanszírozáson túl például a tárolás, raktározás költségei, az eset­leges rongálódás, sérülés, elavulás mi­atti veszteségek. Mindez a készletszint csökkentésére ösztönözne. Ugyanak­kor a készletezéshez más jellegû költsé­gek is kapcsolódnak: ilyen a hiánykölt­ség, a készlethiány miatt elvesztett el­adások költsége (elmaradt haszon), il­letve a rendelési (saját elõállítás esetében a sorozatindítási) költségek, melyek gá­tat szabnak a készletcsökkentést célzó gyakori, kis tételes megrendeléseknek.

Vállalati szinten a készletgazdálko­dás egyrészt az aggregált készletbefektetésre (tõkelekötésre) vonatkozó politi­kában, másrészt a konkrét termékek­re irányuló, tételszintû döntésekben je­lenik meg.

A készletezéssel kapcsolatos dönté­seket (mikor és mennyit érdemes ren­delni, illetve gyártani) segítik a külön­bözõ készletezési modellek. A készle­tezéshez kapcsolódó költségek (a készlettartás, a rendelés és a hiány költsége) figyelembevételével megha­tározható az az optimális rendelési tétel­nagyság (economic order quantity, EOQ), mely mellett a készletezés össz­költsége minimális. A modell számos egyszerûsítõ feltétellel él (egyenletes, ismert kereslet, ismert és állandó átfu­tási idõ, a hiány nem megengedett stb.)j de nagyságrendileg így is jó kö­zelítést ad a rendelési tételnagyság meghatározásához. A készletezési probléma kezelésére több száz mate­matikai modellt dolgoztak ki, melyek kezelik a változó feltételeket, az elvárt szolgáltatási színvonalat, valószínûsé­geket, iparági sajátosságokat.

A készletezési mechanizmusok arra adnak választ, hogy mikor (adott idõ­közönként vagy adott készletszint el­érésekor) történjen a rendelés, s mennyit (fix mennyiséget vagy a kész­leteket egy elõre meghatározott szint­re feltöltve) kell rendelni. Mindez az ún. független keresletû termékekre igaz. Azon alapanyagok iránti igény, melyek beépülnek egy más termékbe, a vég­termék iránti keresletbõl származtat­ható (függõ kereslet).

A függõ keresletû termékek készle­tezési-termelési tervezéséhez alakítot­ták ki a termelési erõforrás-tervezésirendszereket. Az MRP (szükséglet­tervezési rendszer) nyomásos logikát kö­vet: az elõre meghatározott termelési tervnek megfelelõen „nyomja ki" a rendszer a késztermékeket. A just in time egy húzó elven mûködõ termelésirányítási filozófia: a kereslet, a következõ fázis igé­nye generálja a termelést, illetve a szál­lítást a megfelelõ idõpontokban. „Készlet nélküli termelésnek" is szo­kás nevezni: a veszteségforrásnak te­kintett készletek csökkentését a kis so­rozatokban történõ gyártással és az idõzített termeléssel és beszállítások­kal igyekeznek elérni. A teljes készlet­nélküliség azonban már csak a fizikai folyamatok sajátosságai miatt is illúzió. A készletgazdálkodás eredményes­ségének és hatékonyságának megíté­lésére különbözõ mûködési és pénz­ügyi teljesítménymutatók használha­tók. A szolgáltatási színvonalat jellem­zi például a készlethiányos napok száma. A készletforgási mutatók a kész­letekben lekötött tõke megtérülését mérik: a készletforgási sebesség azt fe­jezi ki, hogy egy évben hányszor for­gatja meg készleteit a vállalat (árbevé­tel/átlagos készletérték vagy az értéke­sítés önköltsége/átlagos készletérték). A készletforgási idõ azt jelzi, hogy hány napi értékesítésnek felel meg a kész­let. A forgóeszköz-finanszírozási igény meghatározásához a készletek mellett érdemes a teljes pénzkonverziós cik­lust figyelni.