A tulajdonosok elemi érdeke, hogy be­fektetésük értékének alakulását nyo­mon kövessék. Rendszeresen értékel­ni kell a vállalati teljesítményt ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, egy adott év­ben a társaság vezetése növelte-e a cég és ezzel a tulajdonosok részesedésének értékét (tulajdonosi érték). Az értéke­lés történhet például a várható pénz­áramlások értékelésével (diszkontált cash-flow alapú értékelés, nettó jelen­érték), vagy a befektetett tõke költsé­gét is figyelembe vevõ jövedelmezõsé­gi mutatók számításával, mint példá­ul a gazdasági hozzáadott érték mutató, vagyis az EVA (Economic Value Added).

A megközelítés arra hívja fel a fi­gyelmet, hogy a vezetés által elért éves nyereség nem teljes egészében jelent értéknövekedést, hiszen a befektetett tõkének is ára van. Csak az a nyereség jelent tényleges többlet (hozzáadott) gazdasági értéket, amely a tõke (expli­cit és implicit) költségének levonása után marad. Ha egy vállalat nem ké­pes a befektetett tõke költségét sem kiter­melni, akkor a tulajdonosok jobban járnak, ha pénzüknek valamilyen más befektetést keresnek, hiába mutat ki számviteli nyereséget az adott vállal­kozás. Ennek megfelelõen az EVA-t úgy számítják, hogy a vállalat üzemi szintû eredményét az arra jutó adóval csökkentik (NOPLAT), majd ebbõl levonják a hosszú távú befektetett tõ­ke piaci értékének (saját tõke + ka­matköteles források) és a súlyozott át­lagos tõkeköltségnek (WACC) a szor­zatát. (Mérlegen kívüli finanszírozási megoldások - például lízing – esetén korrigálni kell a befektetett tõke nagy­ságát. Mûködési kockázatot változta­tó stratégia - például belépés új ipar­ágba - esetén pedig az elvárt hozamot korrigáljuk.)

Az EVA-t ért legfontosabb kritikák hasonlók a hagyományos pénzügyi mutatószámok használatához kapcso­lódó problémákhoz. Egyrészt ezek a mutatók a múltbeli teljesítményt érté­kelik, s nem adnak információt a vál­lalat jövõbeli értékteremtõ képességé­rõl. Az EVA is a pénzügyi kimutatá­sokra támaszkodik, így esetében is érvényesek a különbözõ számviteli el­számolási lehetõségekbõl adódó torzí­tások, s ez a mutató is manipulálható. Az EVA annyiban lép túl a hagyomá­nyos jövedelmezõségi mutatókon, hogy a tõkeköltséget (elvárt hozamot) figyelembe veszi, s ezzel valóban a többletjövedelmet mutatja. Ennek számítása azonban természetesen nem problémamentes. Elemzõk több száz lehetséges, illetve szükséges mó­dosítást tartanak számon, melyekkel reálisabb képet adhatnak a jövedelmezõségi mutatók, így az EVA is. Ezt már a rendszert kidolgozó Stern Stewart Company is megfogalmazta, misze­rint nem a mutató abszolút nagyságát, hanem az éves változását érdemes a teljesítményértékelés során figyelem­be venni.

A gyakorlati alkalmazáskor problé­mát jelent, hogy a befektetett tõke költségének becslésére a hasonló be­fektetésektõl elvárt hozam lenne hasz­nálható, Összevetési alapot azonban - különösen Közép-Európában - igen nehéz találni. Megfelelõ piaci adatok hiányában komoly gondot okozhat a WACC meghatározása is.

A gondot kétféleképp orvosolhatjuk. Az egyik megoldás szerint a számviteli kimutatásokat úgy kell korrigálni, hogy azok a hosszú távon stabilan várható mûködési teljesítményt tükrözzék. A kimutatások rövid távú kozmetikázását úgy igyekeznek értelmetlenné tenni, hogy az EVA alapján kalkulált vezetõi jutalmak nagy részét csak késõbb fizetik ki, s negatív hozzáadott érték esetén csökken az addig felhalmozott jutalomalap. Ezzel igyekeznek elkerülni, hogy rövid távú célok érdekében a menedzsment feláldozza a vállalat jövõjét.

A másik lehetséges megoldás, ha magát a piacot hívjuk segítségül. Ha egy vállalat pozitív gazdasági hozzáadott értéket termel, ennek tükrözõdnie kell az értékében. Az értéknövekedés ráadásul nemcsak az adott évben jelentkezõ többlethozamot tükrözi, hanem valamennyi jövõben megtermelendõ gazdasági hozzáadott érték jelenértékét is. (Ez Önmagában kiküszöböli a vállalat jövõbeli fejlõdési lehetõségeinek feláldozását a mai haszon érdekében.) Ebben a szemléletben a tulajdonosok nem a pénzügyi kimutatásokat korrigálják, hanem a tõzsdei árfolyamok alapján kalkulált év eleji és év végi piaci érték különbségét számítják ki. Ezt hozzáadott piaci értéknek (Market Value Added -MVA) nevezik. Az MVA ösztönzéshez való alkalmazásakor ráadásul nem szükséges a kifizetéseket idõben eltolni, hiszen minden döntésre - akármikor jelentkezik is a hatása - elvileg a piaci árak azonnal reagálnak.

Az MVA használatát komolyan korlátozza, hogy gyakorlatilag teljesen hatékony tõkepiacot feltételez, ahol az árakat végtelen sok, tökéletesen informált befektetõ döntései határozzák meg. A koncepció nem ad támpontot a tõzsdén nem jegyzett társaságok megítélésére. Ráadásul igen nehéz kiszûrni a piac olyan „globális tévedéseit", mint az egész iparágakra kiterjedõ árfolyambuborékok vagy a gazdasági válságok.