A legtöbb szervezetben a döntéshoza­tal csoportokban, „team"-ekben, bi­zottságokban, testületekben történik. Valójában a szervezetekben-legyenek bármilyen méretûek - elég nehéz olyan döntéseket találni, melyeket egyetlen személy hoz meg. Ez különö­sen igaz a nem rutinjellegû dötitésekxe, melyek nem gyakoriak, nem ismétlõd­nek, következményeik általában messzire hatók és bizonytalanok.

A csoportos döntéshozatal általá­nossá válása több okkal magyarázható a formális szervezetekben. A vezetési folyamat bonyolultságának növekedé­se sokkal szélesebb körû és mélyebb tudást igényel, mint amellyel egyetlen személy általában rendelkezik, vagyis kollektív bölcsességet igényel a dön­téshozatal során. A meghozott döntés elfogadását is elõsegítheti a - közvetle­nül vagy közvetetten - érintettek rész­vétele a döntéshozatali folyamatban.

A csoportos döntések ideális eset­ben konszenzus alapján születnek meg. Ehhez biztosítani kell a nyílt kommu­nikációt a csoporttagok között. Ebben az interakciós folyamatban az eltérõ személyiségeknek és álláspontoknak vegyülniük kell annak érdekében, hogy olyan választás jöjjön létre, ame­lyet mindenki el tud fogadni. Ez a kö­rülmény lényeges különbség az egyé­ni és egy olyan döntés között, amely kollektív ítéleten és azoknak a hozzá­járulásán alapul, akiknek a választást a gyakorlatba át kell majd ültetniük.

A csoportviselkedés fõbb elméletei azt kutatják, hogy milyen magatartást tanúsítanak a döntéshozók csoportba kerülve. Külön kiemeljük az egyének csoporton belül elfoglalt helyére vo­natkozó elméleteket, amelyek a cso­portban kivívott státust többnyire a csoporthoz való vonzódás és a csoport által történõ elfogadás tényezõivel ma­gyarázzák. A csoportdinamika azt mondja ki, hogy a csoportnak van egy élettere, a többi objektumhoz képest egy bizonyos pozíciót foglal el ebben a térben, célok irányítják, helyzetét a célokra való törekvés során változtat­ja, és számításba vehet korlátokat a helyzetváltoztatás folyamán.

A csoporttagok viselkedését a nor­mák szabályozzák. A norma a csoport­tagok megegyezése vagy konszenzusa arra vonatkozóan, hogy a csoporton belüli egyéneknek hogyan kell, illetve hogyan nem szabad viselkedniük. A normák betartását azok a csoport­folyamatok támogatják, amelyek az aktuális magatartást a kívánatos ma­gatartással ütköztetik. Ha a normákat egyszer már meghatározták, akkor a normaközvetítõk (például szabályza­tok) biztosítják azok betartásának fi­gyelemmel kísérését. A normaközvetí­tõkbõl lehet megtudni, hogy a csoport mit tart elfogadható viselkedésnek.

A csoportviselkedés elemzésének egy másik útja a csoportok osztályozá­sán keresztül történik. A csoport szer­kezetének elemzése azokat az elõnyö­ket mutatja meg, amelyeket a csoport összeállításától és a méretétõl várha­tunk, valamint rávilágít a csoporttagok közötti kapcsolódások okaira is. For­mális csoportoknak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket legális és for­mális hatalommal hoztak létre annak érdekében, hogy bizonyos célokat elérjenek és bizonyos feladatokat meg­oldjanak. A formális kapcsolódási mintákon felül az egyének általában olyan kapcsolatokat is kiépítenek, amelyek nincsenek formálisan megha­tározva. E kapcsolódások azután infor­mális csoportként kristályosodnak ki. Hasznos különbséget tenni a tagsági csoport és a referenciacsoport között. A tagsági csoport az, amelyhez az egyén hivatalosan tartozik, és benne kötele­zettsége és felelõssége van. A referen­ciacsoporttal az egyén azonosulni sze­retne, hozzá akar tartozni. A referen­ciacsoportban az egyén részvétele inkább helyettesítõ jellegû, mint való­ságos. Az elsõdleges csoport termino­lógiája az egyének szoros, közeli és vi­szonylag hosszú távú kapcsolatára utal. A döntéshozatal szociológiai kö­zelítése közvetlenül az elsõdleges csopor­tokra összpontosít. Az elsõdleges cso­portok fontossága abban rejlik, hogy elõmozdítják a csoporttagok közöt­ti személyes kapcsolatok fejlõdését. A személyes kapcsolatok szövevénye az, amit elemezni kell a csoporttagság jobb megértéséhez. A másodlagos cso­portokban a kapcsolatok sokkal felszí­nesebbek és távolibbak. A másodlagos csoport azokat az egyéneket fogja át, akik közös kötelékbe tartoznak ugyan, de nincs közöttük szabályos vagy köz­vetlen interakció.

A csoport hatékonysága szempont­jából alapvetõ, hogy a csoporttagok megértsék egymást. A megértés inter­akció eredménye, ami viszont a nyílt kommunikáció terméke.

Közismert, hogy a csoportok na­gyobb Összetartást valósíthatnak meg baráti alapon, mint a szigorú haté­konyságmûködési elve révén. A magas kohézióval rendelkezõ csoportok olyan normákat próbálnak kialakítani, ame­lyek egyenlõ hozzájárulást igényelnek a tagoktól. Ezek a normák a szervezeti célokkal való azonosulással együtt már nagyobb valószínûséggel eredményez­nek hatékony teljesítményt. Az egyéni teljesítmény kisebb eséllyel tûnik ki a magas kohéziójú csoportokban, mivel a normák teljesítését így vagy úgy, de mindenkitõl kikényszerítik. Követke­zésképpen mivel a normák a szerveze­ti célok elérését is magukban foglalják, a nagyon összetartó csoportoknak ha­tékonyabban kell mûködniük, mint a kevésbé Összetartóknak. Összegezve: az összetartás magas színvonala segíti a tagok egyéni szükségleteinek kielégí­tését, a csoportnormák viszont bizto­sítják a szervezeti célok elérését.